Véget értek a nyári szabadtéri rendezvények

Az idei nyár is tartalmasan telt a monori közönség számára.

A június 9-10-én, már sokadik alkalommal megrendezett Borvidékek Hétvégéje nyitotta a szabadtéri rendezvények szezonját 2023-ban. A hétvége első napján, pénteken a Panorámaszínpadon a zene kapta a főszerepet. 4 zenekar mutatta meg tudását a 2. alkalommal megrendezett Pincezene Fesztiválon, akik közül a közönség szavazta meg a számukra legszimpatikusabbat. A szombati nap az időjárás-jelentéseket meghazudtolta és az eső helyett ragyogó napsütés várta a Strázsa-hegyre látogatókat. Több tucat kulturális- és gyermekprogram, 37 vendégborászat, 42 nyitott pince, több száz különböző étel és ital, valamint több ezer mosolygós vendég; ezek mind-mind a rendezvény sikerességét igazolják.ű

A Cseh Nagykövetséggel közösen, idén második alkalommal megrendezett „Kóstold meg Csehországot!” cseh kulináris napok szintén hatalmas sikert aratott, a városközpont 3 délután erejéig megtelt élettel, finom ételek illata, jóízű beszélgetések zaja és gyermekzsivaj lepte be a Szent István teret június 29. és július 1. között. A legkisebbeket ugrálóvár és gyermekjátékok várták, a nagyobbak közül a bátrabbak összemérhették ügyességüket sörivó és sörtartó versenyben, a színpadon pedig minden korosztály találhatott magához illő programot, legyen az felnőtt, vagy gyerek.

A Tavas Park árnyas ligete adott idén is otthont július 22-én a monori FröccsSzombat programsorozat keretében megrendezett PikNik mozinak. A nyáreste kellemes hangulatát Hevesi Imre alapozta meg, majd a hatalmas vásznon a Macskafogó című klasszikus rajzfilm – ami legalább annyira szól felnőtteknek, mint gyerekeknek – került levetítésre. A rutinosak már piknik kosárral és pléddel érkeztek, azonban, aki nem volt ennyire felkészült, annak sem kellett pánikba esnie, a helyszínen ugyanis volt lehetősége a helyi termelők, árusok termékeiből vásárolni.

Az augusztus 20-i „Államalapítás Ünnepe” rendezvény hagyományosan a Szent István-napi kenyér megáldásával kezdődött. A program délután, a városközpontban folytatódott – a gyermekeket a színpadon Buborék Együttes szórakoztatta, de óriás buborék show, és lovagi torna is várta az érdeklődő fiatalokat. Az est sztárvendége az országosan ismert Honeybeast együttes volt, akiknek kirobbanó energiáját a helyi kötődésű Happy Five együttes vitte tovább egy éjszakába nyúló utcabállal.

Szeptember 1-én, a Szent István téren, egy szabadtéri koncerttel zárult az idei nyár, valamint a szabadtéri rendezvények szezonja. A Daniel Speer Brass fúvószenekar ismert darabokkal, filmzenékkel várta a megjelent nézőket, akik a lemenő késő nyári nap fényénél élvezhették a különböző hangzásvilágú, egymástól sokszor merőben eltérő dallamokat.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az idei szabadtéri programjainkon, reméljük, jövőre ismét találkozunk!