IV. Monori Pincezene Fesztivál

A Borvidékek Hétvégéje előestéjének már sokadik éve állandó vendége a Pincezene Fesztivál, ahol amatőr zenekarok mutathatják meg tudásukat. Minden kétséget kizáróan az idei volt a legnépszerűbb a jelentkezők körében: 25 formáció közül kellett a szakmai zsűrinek azt a négyet kiválasztania, akikben szerintük a legnagyobb potenciál rejlik.

A felhozatal ismét színes volt – az indie rocktól, a blueson, folkon, popon át a tengerészdalokig rengeteg műfaj képviseltette magát. Nem csak a zenei palettán, de a térképen is egymástól távol helyezkedő zenekarokat vonzott városunkba a rendezvény: a helyi zenei szcéna képviselői mellett Budapestről, sőt egészen Veszprémből is érkeztek fellépők. Ami különösen nagy örömet okozott számunkra, hogy az előadók sokszor korábban jöttek, később mentek csak azért, hogy a „versenytásaikat” meghallgathassák, megtapsolhassák. Mindegyik produkció – amatőr létét meghazudtolva színvonalas, a maga nemében egyedi és kiemelkedő volt, ezzel megnehezítve a közönség dolgát.

Az este végére összesen több, mint 100 szavazat érkezett a színpadon megforduló fellépőkre, amelyek közül a Shántolók kapták a legtöbb voksot, így velük biztosan találkozhatnak Monoron, a Vigadó valamelyik, 2026-os rendezvényén.

Verőfényes napsütés, finom ételek, jobbnál jobb italok, kiváló hangulat és pazar zeneszó – talán ezekkel a szavakkal tudjuk legjobban összefoglalni a IV. Monori Pincezene Fesztivált. Bízunk abban, hogy mind a fellépők, mind a vendégek jól érezték magukat és reméljük, hogy jövőre ismét találkozhatunk a Panorámaszínpadon, vagy a nézőtéren.