Hangulat, ízek, zene és persze rengeteg látogató – így telt az idei Borvidékek Hétvégéje
2012 óta – a COVID-19 vírus okozta veszélyhelyzet kivételével – minden évben megszervezzük a Borvidékek Hétvégéjét. Az eleinte néhány borászatból és pár száz vendégből álló rendezvény egy többezres fesztivállá nőtte ki magát, ahová hazánk legnagyobb pincészetei évről évre visszajárnak.

Idén, június 5-6. között került megrendezésre Pest Vármegye egyik legnagyobb, legszínesebb és legegyedibb hangulatú gasztrofesztiválja városunkban, a Borvidékek Hétvégéje. Sokak számára ez a program kihagyhatatlan: vannak, akik az első ilyen rendezvény óta minden évben piros betűvel vésik a naptárba a dátumot, és persze – mivel évről évre egyre többen jönnek a Strázsa-hegyre ezen a napon – mindig vannak új vendégek is.

A kétnapos fesztivál első napja általában kisebb volumenű: csak a helyi ételekre és italokra koncentrálódik. Immáron ötödik éve, hogy a pénteki “bemelegítő” napon rendezzük meg a Pincezene Fesztivált, amelynek célja, hogy amatőr zenekarok mutathassák meg a tehetségüket a monori közönségnek. 2026-ban az Anytime Baby, a MenCrew és a Radio Five együttesek léptek fel a Kadarka soron felállított Panorámaszínpadon, és a koraesti eső sem szegte kedvét a vendégseregnek! A hallgatóságnak érdemes volt jól fülelnie, hiszen nagy felelősség volt a kezükben: a közönségszavazáson ők dönthették el, hogy a felsorolt fellépők közül melyikük produkciója nyerte el legjobban a tetszésüket. A tét nem volt kicsi, hiszen a győztes lehetőséget kap, hogy fellépjen egy jövőbeni monori rendezvényen. A “versenyzők” mindegyike pazar koncertet adott, így nem csoda, hogy a szavazatok összesítését követően szoros eredmény alakult ki, de kiderült, hogy az együttes, akivel városunkban még biztos találkozhatnak a vendégek: a Radio Five.
A fesztivál második napja azonban már átlépte Monor határait. Érkezett borászat a Strázsára hazánk minden szegletéből: Tokajtól Badacsonyig, Etyektől Villányig szinte az összes borvidék képviseltette magát a 38 nyitott pincében. A programok sorát 14 órától a “házigazda”, valamint a vendég borrendek felvonulása nyitotta, fúvószenekar, mazsorettek és a Monori Strázsák Néptáncegyüttes kíséretében, majd a Panorámaszínpadon átadásra került a 2026-os “Monor város bora” díj. Az elismerést Darázsi Kálmán polgármester adta át a Lukácsy Pince képviselőjének, aki a térségi borversenyen, a Rajnai Rizling 2025 borával érdemelte ki ezt a címet. Emellett kiosztották a “Pincefalu gyerekszemmel” rajzpályázat idei kiírásának helyezettjei számára is az ajándékokat, amivel véget is ért a “hivatalos” rész.

Aki járt már Borvidékek Hétvégéjén tudja, hogy nem véletlenül készítünk térképpel ellátott programfüzetet az eseményre: a rengeteg látni-, tenni-, enni- és innivaló között nagyon hamar el lehet veszni. Több tucat könnyűzenei koncert, számos gyerekprogram, finomabbnál finomabb ételek és különleges italok vártak mindenkire kora délutántól egészen éjszakába nyúlóan. Választékból nem volt hiány; nagy örömünkre az időjárás is átfordult – az előző esti esős-szeles-hűvös kora ősziből – igazi, nyári melegbe, így minden alkotóelem rendelkezésre állt ahhoz, hogy ez egy kiváló fesztivál legyen. A számtalan mosolygó arc, a rengeteg koccintás és a dűlők között hömpölygő vendégsereg azt igazolja, hogy ismét egy sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött!

Reméljük, mindenki jól érezte magát, és bízunk abban, hogy még idén, valamelyik monori fesztiválon, vagy legkésőbb jövőre a 2027-es Borvidékek Hétvégéjén ismét találkozhatunk!

Ez a rendezvény nem jöhetett volna létre a számtalan közreműködő partnerünk és önkéntes segítőink munkája nélkül!
Ezúton köszönjük a Monor Környéki Strázsa Borrendnek, Monor Város Önkormányzatának, a Monori Polgárőr Közhasznú Egyesületnek, Dalma Dance Klubbnak, Monori Strázsák Néptáncegyesületnek, Dalolj velünk dalkörnek, a helyi pincetulajdonosoknak, a Kövál Monori Városüzemeltetésnek, a közreműködő hatóságoknak a munkáját, és hálával tartozunk mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult, hogy ez a rendezvény létrejöhessen!
