A tavalyi évünk néhány mondatban

2023-ban ismét változatos programokkal készült a Monorra látogatók számára a Vigadó Kulturális és Civil Központ. Ki-ki találhatott magának kedvére való szórakozást, legyen szó fiatalról vagy idősről.

Az év első hónapjaiban a beltéri rendezvényeké a főszerep, melyeknek a Vigadó díszterme, valamint a Művelődési Ház színházterme ad otthon. Ilyen esemény volt az évek óta hatalmas sikernek örvendő Farsangi Nótaest, a már hagyománnyá vált, több száz diákot mozgató Filharmónia koncertsorozat, Mező Misi „Mesélő” című teltházas előadása, a Dumaszínház humoristáinak örömkönnyes fellépései, a május végi városi gyereknap, vagy a Játékos Tudomány interaktív kiállítása. A jeles napok méltó megünnepléséhez is igyekszünk a megfelelő programokat biztosítani. A tavalyi évben a magyar kultúra napján Berecz András tartott irodalommal, népművészettel és jó adag humorral átitatott önálló estet, a február 25-i kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján a „Magyar Passió” című filmet vetítettük az emeleti dísztermünkben, a költészet napja alkalmából Jókai Anna életébe nyerhettünk betekintést, március 15-re pedig – a már szokásos városi megemlékezésen túl egy ingyenes családi délutánnal is készültünk, melyet a Kolompos együttes koncertje zárt. A csípős hideg ellenére sok ember összegyűlt a Szent Orbán téren február 18-án, hogy közösen búcsúztassa a telet, és a kiszebábbal együtt a papírfecnikre felírt gondjaikat is elégessék.

A jó idő beköszöntével a május 5-i közösségi futódélután nyitotta a szabadtéri rendezvényeink sorát, melyet a június 9-10-i, több ezer látogatót vonzó Borvidékek Hétvégéje folytatott. Az első estén a helyi borok és a zene kapta a reflektorfényt, míg a második nap, a közel 40 helyi pincetulajdonos, valamint ugyanennyi vendégborász finom ételei-italai voltak a főszerepben. A gasztronómiai élvezetek kedvelőinek a monori rendezvények széles palettát nyújtottak, hiszen a bort leváltva, nyár közepén a város főterét cseh finomságok illata lengte be. A felnőttek mellett a kicsik is jól érezték magukat, hiszen a június 29. és július 1. közötti 3 napos rendezvényen ügyességi feladatok, népi játékok, ugrálóvár, kézműves sarok, valamint gyerekelőadások várták őket. Egyre nagyobb sikernek örvend a Kis-tónál évek óta megrendezett, FröccsSzombattal egybekötött PikNik Mozi. A fák árnyékában felállított hatalmas vászon elé rengeteg család, baráti társaság, pokróc és piknik kosár gyűlt össze a júliusi estén, hogy együtt nézzék meg a Macskafogó című magyar rajzfilmet. Augusztus 20-án ismét megtelt élettel a városközpont, több ezren jöttek el, hogy megünnepeljék államalapításunk évfordulóját. Helyi termékek széles kínálata, lovagi torna, gyermekkoncert, a Honeybeast együttes fellépése, tűzijáték, utcabál a monori Happy Five együttessel – ezekkel a szavakkal lehetne leírni a kínálatot, de a hangulat papíron átadhatatlan. A nyarat szeptember 1-én a Daniel Speer Brass fúvószenekar szabadtéri koncertje zárta, ezzel megkezdődött a tanév, valamint a benti rendezvényeink sora.

default

Az őszi idényünket szeptember közepén egy kutyás családi délután indította, ahol a négylábú kedvenceinkről szólt minden – előadás a felelős állattartásról, a Monori Kutyasuli bemutatója, valamint a Szekér Színház „Hurrá! Lesz kiskutyám!” színdarabja. A rendezvény alatt a monori menhelyek számára gyűjtöttük élelmet, amely felajánlásokat ezúton is köszönünk. Október elején a Művelődési Házat évről-évre nótaszó és jókedv tölti meg az idősek világnapja alkalmából. A Vigadó emeleti díszterme sem állt üresen, október 11-én Mocsári Károly, Tóth Kristóf és Hartmann Domonkos komolyzenei koncertjét hallhatták, október 14-én pedig Rékasi Károly előadásában Wass Albert emlékestre vártuk vendégeinket. Novemberben iskolások sora tekinthette meg a Szaffi, valamint az Erdő Kapitánya című híres magyar meséinket, együtt érezhettük jól magunkat Erzsébet-napja alkalmából rendezett mulatságon, valamint az elkezdődött a karácsonyi készülődés a város főterén megnyíló, Kruchió László által megálmodott adventi kiállítással. Az év vége sem telt eseménymentesen, december 3. és 6. között a Monori Mikulás látogatta meg a gyerekeket, a Télapó érkezésére készülhettünk a Kiss Kata zenekarral, megépült a III. Monori Mesebeli Mézeskalácsváros, és az adventi vasárnapokon – a hagyományainkhoz híven – közösen gyújtottuk meg a gyertyát városunk koszorúján.

A fenti rendezvényeink mellett az emeleti galériánkban 9 kiállítás volt megtekinthető, 20-20 alkalmas nemezelő, valamint mézkalács készítő szakkörön vehettek részt, a Bridge-klub, az angol társalgási klub, heti, míg a galambászok egyesülete havi szinten tartott alkalmakat, a kicsiket a Kerekítő foglalkozás, a Magóricska Meseműhely, valamint a Táncoló Aprócskák csoport, míg az idősebbeket a Szenior Örömtánc várta. A Művelődési Házban, a Strázsák Néptáncegyüttes – a 3 csoportjának heti 2-2 alkalommal tartott próbát, a városunkban működő 6 nyugdíjas klub rendszeres összejöveteleket tartott, a Kertbarát-körben kéthetente lehetett a kertünkkel, növényeinkkel kapcsolatban új tudásra szert tenni, a népművészet, néphagyományok iránt érdeklődőket a Borzsák Endre Hagyományőrző Egyesület, valamint az újonnan indult MonOrgona dalkör várta, valamint az év során számos véradásnak is ez az épület adott otthon.

Köszönjük a több tízezer látogatónk bizalmát, reméljük, mindenki talált számára megfelelő kikapcsolódást a 2023-as évben és igyekszünk idén is változatos, minőségi programokkal készülni.