Viszlát tél, hello tavasz! – avagy ilyen volt városunk télűző rendezvénye
Már ötödik éve, hogy a farsangi időszak végén együtt űzzük el a telet a Strázsa-hegyen, tánccal, énekszóval, jókedvvel és a hideg időt jelképező szalmabábu elégetésével

2026. február 14-én, immáron ötödik alkalommal szerveztük meg az “Űzzük el együtt a telet! Búcsúztassuk a farsangot!” nevű rendezvényt, ahol a régi népszokásokat felelevenítve, a Strázsa-hegyet körbejárva intettünk búcsút a télnek és köszöntöttük a tavaszt a farsangi időszak végéhez közeledve. A korábbi évekhez hasonlóan most is a Szent Orbán tér volt az első megálló, ahol élő zenei kíséret mellett egy közös körtánccal nyitottuk meg a programot. Itt kerültek elő az ekkor még üres gondűző cédulák is: erre mindenki felírhatta minden gondját-baját, amit szeretne magától távol tartani ebben esztendőben, hogy majd a szalmabábuval együtt elnyeljék a lángok. Amíg sercegtek a tollak, néhány finom falattal kedveskedett kolleganőnk: linzert, valamint egy igazi farsangi klasszikust: herőkét, herőcét – más néven csörögefánkot – kóstolhattak a résztvevők. Innen indult a menet a nyitott a pincékhez: zeneszóval, énekkel az egész Strázsa-hegyet bejártuk, hogy mindenhova elvigyük a farsangi hangulatot. Sok helyi tulajdonos készült az érkező vendégseregre forralt borral, zsíroskenyérrel, akiktől jókedvet és mosolyt kaptak viszonzásul. A nyolc megálló során különböző régi néphagyományok a szemünk előtt keltek életre: láthattunk sárdózást, ahol a fiatal lányok és legények köszöntötték farsangkor a “ház lakóit”, amiért finomságokat kaptak cserébe, de volt “bolond menyasszonytánc” is, ahol a férfi menyasszonyi ruhában, míg a nő vőlegényi öltözékbe bújva ropta, egészen addig, amíg egy rejtélyes medve magával nem vitte a csinos menyecskét. A különböző helyszíneken más és más tájegységek jellegzetes táncait mutatták be nekünk, hol a Jászai Mari Általános Iskola növendékei, hol a Kis Strázsák, az Ifjú Strázsák, vagy éppen a Strázsák Néptáncegyüttes tagjai: a teljesség igénye nélkül láthattunk polgári táncokat, kalocsait, sárközit, kalotaszegit, gólyást, így igazán színes volt a felhozatal. A tánchoz természetesen párosult hangszeres kíséret is, a Borza Banda négyese húzta a talpalávalót egész délután. Amikor fürge lábú fellépők éppen szusszantak egyet, akkor sem volt okunk az unalomra, hiszen a “Dalolj velünk!” dalkör tagjainak köszönhetően lehetőségünk volt közös nótázásra is.

Amikor elkezdett leszállni az este és hűvösebbre fordult az időjárás is, már egyre jobban közeledtünk a Kilátóhoz, egyúttal a rendezvény tetőpontjához. Amikor felértünk a Strázsa legmagasabb pontjára, már várt minket a szalmabábu, kezére akasztva azzal a kosárral, amely a jelenlévők összes problémáját hordozta. Felcsendült a sokak számára ismerős “Ördög útja” dallam, és a körtánc elindulásával felgyulladt a tél jelképe. Amíg a tűz elnyelte a szalmát és minden bú és baj elszállt a füsttel, addig járták a táncot, majd az utolsó parázs elhalványulásával a rendezvény is végéhez ért.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Strázsák Néptáncegyüttes minden csoportjának, a Jászai Mari Általános Iskola diákjainak, a “Dalolj velünk” dalkör tagjainak, a Borza Bandának, a helyi pincetulajdonosoknak és mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult ahhoz, egy ilyen jó hangulatú délután keretei között űzhettük el a telet Monorról!

Reméljük, mindenki jól érezte magát és bízunk abban, hogy a következő évben is találkozunk!