Így telt az advent Monoron
A 2025-ös év adventi időszakában ismét – immáron 18. éve – együtt készültünk karácsony ünnepére, vasárnaponként közösen gyújtottuk meg a Szent István téren a gyertyákat a városi koszorún
Immáron közel húsz éves hagyománya van annak Monoron, hogy a karácsony előtti négy adventi vasárnapon összegyűlünk a településünk központjában, a Szent István téren, hogy közösen gyújtsunk meg a gyertyákat a város adventi koszorúján. Ilyenkor minden alkalomra a helyi egyházak készülnek műsorral, valamint forralt borral, teával és némi harapnivalóval.

November 30-án, az első vasárnapon Pogácsás Tibor, országgyűlési képviselő lobbantotta fel a lángot és köszöntőjében felhívta a figyelmünket arra, hogy mekkora jelentősége van 2025-ben a hitnek, amelyet ez a pici fény szimbolizál. Őt követte a református közösség kórusának előadása, majd Vladár István és Schaller Tamás lelkészek hirdettek igét. Az est különlegessége, hogy a gyertyagyújtás után, “A Dal” című tehetségkutató verseny 2024-es szériájának győztese, László Evelin adott koncertet az ünneplő tömegnek.
December 7-én ismét megtelt a tér, ekkor az evangélikus gyülekezet volt a “házigazda”: az énekkar vezetésével felcsendült többek között az “Adventi hírnök”, hallhattuk Angelus Silesius költő “Karácsonyi párversek” című költeményét, majd Sánta József lelkipásztor gondolatait, aki a gyertyát is meggyújtotta.

A következő vasárnapon, december 14-én a baptista felekezet szolgálata mellett gyulladt meg a harmadik láng. Eszes Zoltán lelkipásztor nyitotta meg az eseményt, aki kérte a jelenlévőket, hogy ne csak ezen a napon, hanem mindig találjanak okot az örömre, majd kicsik és nagyok dalai kíséretében meggyújtotta a soron következő gyertyát. Jári Erzsébet előadásában Túrmezei Erzsébet versét hallhattuk, majd az alkalmat a gyülekezet énekkarának produkciója zárta le.

Hagyománnyá vált, hogy az utolsó adventi vasárnapon tartjuk a városi karácsonyi ünnepséget, amely alkalomra a római katolikus felekezet készül finomságokkal. A program Darázsi Kálmán polgármester úr beszédével indult, aki fellobbantotta az utolsó, szeretetet jelképező lángot. A gyülekezet kórusának dalait Laczkó Mihály plébános igehirdetése követte, végül átadták az V. Monori Mesebeli Mézeskalácsváros közönségszavazásának díjait. Az estet a Monori Strázsák Néptáncegyüttes műsora zárta, amely most már sokadik éve elengedhetetlen része a karácsonyi ünnepségnek.

Örülünk, hogy a sokszor zord időjárás ellenére is ennyire sokan eljöttek a közös gyertyagyújtásokra, köszönjük a közreműködő egyházak közösségeinek és a szervezők munkáját, valamint bízunk abban, hogy ezek az alkalmak meghittebbé és szebbé tudták tenni a karácsonyi ünnepet!