Mocsári Károly zongoraművész, Tóth Kristóf hegedűművész valamint Tóth Barnabás csellista közös koncertje
Vigadó Kulturális és Civil Központ Kossuth Lajos utca 65-67., Monor, Pest, MagyarországMocsári Károly Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és vendégei közös koncertjének célja, hogy minél több iskoláskorú gyerek megismerkedhessen a komolyzenével, továbbá elmélyítsék ismereteiket ebben a témában. Hiánypótló edukációs tevékenység ez, hiszen a klasszikus zenei élménynek nagyon átütő erővel kell bírnia, hogy a mai korban eljusson a fiatal közönséghez. Ennek érdekében délelőtt a monori iskolák tanulói látogathatják a koncertet, míg 18:00 órától az érdeklődő nagyközönség vehet részt az előadáson. Jegyek elővételben 2.500, teljes áron 3.000 forintért válthatóak a Vigadó emeleti jegypénztárában, valamint a tixa.hu oldalon. Diákigazolvánnyal a koncert 500 forintos jegyáron látogatható!
Ifjú Strázsák próba
Monor, Művelődési Ház Bocskai utca 1., Monor, Pest, MagyarországNéptánc felső tagozatosoknak és gimnazistáknak. Művészeti vezetők: Horváth Brigitta (+36 30 865 3220) és Szőcs Milán (+3620 239 5571).
Monori Strázsák Néptáncegyüttes próba
Monor, Művelődési Ház Bocskai utca 1., Monor, Pest, MagyarországNéptánc felnőtteknek. Művészeti vezetők: Horváth Brigitta (+36 30 865 3220) és Szőcs Milán (+3620 239 5571).
Kis Strázsák próba
Monor, Művelődési Ház Bocskai utca 1., Monor, Pest, MagyarországNéptánc alsó tagozatos gyermekeknek. Művészeti vezető: Bódis Barbara ( +36/20 505 3765 )

„Közös Út” Cukorbetegek Egyesülete – Klubnap
Monor, Művelődési Ház Bocskai utca 1., Monor, Pest, MagyarországCsiribiri – Halász Judit előadása a Monor Városi Sportcsarnokban
Monor Városi Sportcsarnok Balassi B. u. 25., Monor, Pest, Magyarország2024. október 20-án újra ellátogat Monorra, a Városi Sportcsarnokba Halász Judit! 11 órától a „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait A színészként és énekesként is elismert Kossuth-díjas művésznőt senkinek sem kell bemutatni. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben, melyekkel új műfajt teremtett. Több alkalommal járt már Monoron, mindig nagy sikert aratott a teltházas koncerteken! Belépőjegyek 4.200.- és 5.200.- forintos áron kaphatóak a monori Vigadó emeleti pénztárában és online a TIXA.hu oldalon!
Kis Strázsák próba
Monor, Művelődési Ház Bocskai utca 1., Monor, Pest, MagyarországNéptánc alsó tagozatos gyermekeknek. Művészeti vezető: Bódis Barbara ( +36/20 505 3765 )
Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom eseményeiről
Monor, Szent István térIfjú Strázsák próba
Monor, Művelődési Ház Bocskai utca 1., Monor, Pest, MagyarországNéptánc felső tagozatosoknak és gimnazistáknak. Művészeti vezetők: Horváth Brigitta (+36 30 865 3220) és Szőcs Milán (+3620 239 5571).
Dumaszínház – Elek Péter önálló estje
Vigadó Kulturális és Civil Központ Kossuth Lajos utca 65-67., Monor, Pest, MagyarországJegyek kaphatók a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon, illetve a Summer Time Travel Utazási Irodában (Monor, Móricz Zsigmond utca 18).